Pszichológia 1

Angéla álmatlansággal küszködött. Az elmúlt hónapban 8 kilót veszített a súlyából, és legalább ugyanannyi barátot is. A férje még nem hagyta el, de az állandó érzelmi ingadozások, a hirtelen dührohamok és sírógörcsök miatt elválásról gondolkodik. Angéla volt már orvosnál, aki véget nem érõ szakvizsgálatokra küldte. Az eredmények azonban semmilyen fizikai, metabolikai, biokémiai vagy neurológiai rendellenességet nem mutattak ki. A probléma nem szervi eredetû. Ahogy mondani szokták, minden lelet negatív volt, csak a beteg maradt pozitív. Lelkipásztora – félve egy esetleges öngyilkossági kísérlettõl –, azt javasolta, hogy Angéla keressen "professzionális " lelki segítséget. Hogyan tovább?
A telefonkönyvben oldalak tucatjain keresztül sorakoznak a lelkigondozók, pszichológusok, pszichoterapeuták címei. Ha megkérdezi õket, mind azt mondja, hogy segíteni akar az embereken. Mind azt állítja, hogy objektíven közelítenek a problémához. Hogyan válasszon Angéla? Vajon mindannyian ugyanazt a "tudományágat" gyakorolják? Vajon mind egyetértene problémája diagnózisában? Vajon mind egyetértene annak meghatározásában, mi a "normális"? Vajon mind azonos gyógymódot ajánlana ugyanarra a diagnózisra? Vajon mind egyetértenek az emberi természet alapfogalmaiban? A válasz elképesztõ! A pszichológia nem jut közös nevezõre az emberi természetet illetõen – egy kritikus pont kivételével! Mind egyetért abban, hogy az ember független Istentõl. Ettõl eltekintve annyi pszichológiai iskola és gyógymód van, ahány pszichológus vagy pszichoterapeuta.¹ Mindegyik annak alapján kezelné Angélát, akinek és aminek gondolja õt. Angéla elõtt csupán egy "gyógykezelési rulett" lehetõsége áll. Az eredmény legalább olyan kétséges, mint a lottón az ötös találat.

Ellentmondásos módon, miközben a világi szakemberek, pszichiátriai kutatók egyre kevesebb bizalmat vetnek a pszichológiába, keresztyén körökben gomba módra szaporodik a pszichológusok száma. Hitük szerint a tökéletes kombináció ez: Biblia és pszichológia. Azt vallják, hogy miként a szántóvetõnek sem csak a magot, hanem a földet is ismernie kell, a lelkigondozónak is jártasnak kell lennie a pszichológiában.² Ezen túlmenõen az átlag keresztyének is a pszichológusoktól kérnek tanácsot ahhoz, miként viszonyuljanak egymáshoz, hogyan birkózzanak meg az élet kihívásaival, hogyan éljenek. A lelkipásztorok – arra igyekezve, hogy híveiket megtartsák – a pszichológiai életszemléletet hirdetik a bibliai helyett. Az igehirdetésekben a divatos pszichológiai szakzsargon hangzik, átvéve Isten Szavának a helyét. Úgy lopakodik be a pszichológia az Egyház életébe, mint a köd. Fokozatosan homályosítja el az Igét, aztán hirtelen már csak köd van, és nem látunk mást. Sokkal többet ígér, mint amit nyújtani tud, és amit nyújt az nem lelki táplálék.
Amikor lelkipásztorokat említünk, nem gondoljuk, hogy kivétel nélkül mindegyik "psychoheresy"-t hirdet. Ugyanígy amikor a pszichológiáról beszélünk, nem gondolunk a pszichológia minden ágára. A tudományos kutatói pszichológiának, az orvosi pszichiátriának, amely a szervi tünetekkel foglalkozik, van létjogosultsága. Mi a pszichológiának azon területeit fogadjuk fenntartással, amelyek az ember természetével foglalkoznak. Azzal, hogy miként éljünk, és miként változhatunk meg. Ezeken a területeken olyan viselkedési normákat és értékeket képviselnek, amelyek szöges ellentétben állnak Isten Igéjével. Ezért azt kell mondanunk, hogy a pszichológia és pszichoterápia nem összeegyeztethetõ a keresztyénséggel.

A "lelki betegség" mítosza

Az emberi élet különféle rendellenességeinek leírására egyre népszerûbb a lelki betegség, lelki rendellenesség kifejezés. Ezeknek azonban semmi közük nincs a betegségekhez. Mihelyst valakinek a viselkedésére a "beteg" jelzõt ragasztjuk, kezelésre, ápolásra van szükség. Ha azonban az illetõt felelõsnek tartjuk a viselkedéséért, akkor tanításra, nevelésre, hitre, választási lehetõségre van szükség. Akit "lelki betegnek" nevezünk, azt megfosztjuk emberi méltóságától és attól a természetfölötti kapcsolattól, amelyben problémáira megoldást nyerhetne. A "lelki betegség" kifejezés a viselkedést, az emberi viszonyulás egyes módjait az egészségügyi világ területére helyezi. A kutató pszichiáter E. Fuller Torrey szerint azonban "…a kifejezésnek nincs értelme. Egyszerû nyelvi hiba. A két szó nem illik össze... amint nem létezik nedves gondolat vagy bölcs világûr, ugyanúgy nincs lelki betegség sem."³ A lélek szó nem az emberi agyat jelenti. Az érzelem, a gondolat több, mint agyi funkció. Az agykutató Barbara Brown szerint a kutatások azt mutatják, hogy a lélek sokkal több, mint az agy.⁴
Isten az embernek lelket adott, hogy megismerhesse Õt; hogy bízzon Benne; engedelmeskedjék Neki, és saját választása alapján szeresse Õt. Ugyanebben a teremtési munkájában Isten az emberre – mint személyes képviselõjére – bízta teremtett világának gondozását és az azon való uralkodást. Mivel a lélek túlhaladja a fizikai valóságot, a tudomány nem képes behatárolni, következésképpen nem is lehet orvosilag szólva "beteg". A pszichoterapeuták mégis betegségnek nevezik a lelki-érzelmi-viselkedési problémákat.
Thomas Szasz szerint "pszichiátriai imposztor az, aki egyenlõséget tesz az agy és a lélek közé, és aki összekeveri az idegeket az idegességgel."⁵ Valaki várhat idegesen a busz érkezésére, idegei azonban más feladatokkal vannak elfoglalva.
Noha egy orvosi probléma vagy egy agyi rendellenesség okozhat lelki-érzelmi-viselkedési szimptómákat, attól még a páciens nem nevezhetõ "lelki betegnek". Az illetõ orvosilag, nem pedig lelkileg beteg! Amint a pszichológiai és a biológiai jelzõ nem ugyanazt jelenti, hasonlóképpen a lelki és az orvosi jelzõ sem azonos. Az egyik a lélekre, a másik a testre utal. Ebbõl kifolyólag a pszichoterapeuta nem betegségek gyógyításával foglalkozik, hanem a gondolkodás, érzés és viselkedés új módjának tanításával. Vagyis nem orvos, hanem tanító. A "lelki betegség" fogalom káros behatással van a társadalomra nézve. Ha valóban elhisszük, hogy akinek lelki-érzelmi-viselkedési problémái vannak az beteg, akkor azt is beismertük, hogy az illetõ nem felelõs a viselkedéséért. Ha pedig õ nem, akkor ki?
A pszichoanalítika és a viselkedés-pszichológia azt tanítja, hogy az ember viselkedését rajta kívül álló erõk határozzák meg. A pszichoanalítika szerint az embert belsõ lelki erõk irányítják. A viselkedés-pszichológia szerint a társadalmi, környezeti behatások határozzák meg az emberi viselkedést. Logikusan következik ebbõl, hogy ha – akár belsõ akár külsõ – az ember által nem befolyásolható erõk határozzák meg az egyén viselkedését, akkor az illetõ nem felelõs a tetteiért. Ezért kapnak felmentést bûnözõk "pillanatnyi elmezavarra" vagy "csökkent ítélõképességre" hivatkozva. A pszichológusok által a társadalomra szabadított gonoszság és veszély mértéke felmérhetetlen. Az árát mindannyian fizetni fogjuk.

Vallás vagy tudomány?

Az évszázadok folyamán filozófusok, teológusok, okkultisták, tudósok keresték a választ arra, hogy mivel magyarázható az emberi viselkedés. Miért viselkedik az ember úgy ahogy; miért változnak meg a viselkedésformák; miért viselkednek egyes emberek másként, mint a többiek. Az adott válaszok formálják az alapjait a modern pszichológiának. A fentiekbõl azonban látható, hogy a pszichológia az élet olyan kérdéseivel foglalkozik, amelyekre a Biblia már megadta a választ. Mivel az Ige megmutatja hogyan éljünk, az emberi viselkedéssel foglalkozó minden gondolatot alapjaiban véve vallásos természetûnek kell tekintenünk. Míg az Ige isteni kijelentésre alapoz, a pszichológia tudományos elméletekre. A pszichológiát azonban a tudósok nem tekintik tudománynak. A Nobel-díjas Richard Feynmann szerint "a pszichoanalítika nem tudomány, hanem sokkal inkább sámánság, sõt kuruzslás".⁶ Maga Jung is így ír: "A vallások a lelki betegségeket gyógyító elméletek... Ezért kényszerítik a páciensek a pszichoterapeutára a pap szerepét. Elvárják, hogy megszabadítsa õket lelki terheiktõl. Ez az oka annak, hogy a pszichoterapeutának olyan problémákkal kell foglalkoznia, amelyek szigorúan véve a teológusokra tartoznak."⁷
Jung a keresztyénséget egy szinten kezelte a más vallásokkal és az okkulttal. Mindent mitológiának tekintett, amely az emberi lélekben a kollektív tudattalan szintjén található meg. Noha nem valóságosak, behatással lehetnek az emberi személyiségre és megoldásként szolgálhatnak az emberi problémákra. Istennek így nem jutott hely az elképzeléseiben.
Sigmund Freud a vallást illúziónak tekintette, és szerinte az nem más, mint "az emberiség megszállottsági neurózisa". ⁸ Mivel mindketten elvetették a Biblia Istenét, más megoldást kellett találniuk az élet problémáira. Ezt a magukba fordulásban, saját behatárolt elképzeléseikben találták meg, amelyet alapvetõen befolyásolt keresztyén-ellenes elõítéletük.
A Biblia Istenébe vetett hit helyébe egy olyan hit lépett, amely tudományos gyógymódnak álcázta magát. Alapjait azonban nem egzakt tudomány képezi, hanem a Bibliával ellentétes filozófiai elméletek. Thomas Szasz, aki orvos-pszichiátriai kutatásokat végez, a következõt állapította meg: "Azok az emberi kapcsolatok, amelyeket ‘pszichoterápiának’ nevezünk, valójában vallásos természetûek. Azáltal, hogy ‘gyógymódnak’ nevezzük õket, saját lelki egészségünket tesszük ki veszélynek." ⁹ Másutt ezt írja: "A pszichoterápia nem csupán egy vallás, amely tudománynak álcázza magát, hanem valójában egy hamis vallás, amely az igaz vallásosság elpusztítását tûzte ki célul." ¹⁰ Ugyancsak Szasz szerint "a ‘pszichoterápia’ elnevezés annak a tevékenységnek a modern, tudományosan hangzó neve, amit régen a ‘lélek gyógyításának’ hívtak.…. a (bûnös) lelkek gyógyítása, amely szerves része volt a keresztyénségnek, a (beteg) gondolatok gyógyításává lett, és orvosi színezetet kapott."¹¹
A pszichiáterek jelentõs része meg van gyõzõdve arról, hogy a keleti vallások az emberi lélek sokkal mélyebb és tökéletesebb megismerését kínálják, mint bármi eddig ismert tudomány. Éppen ezért a keleti vallások mint pszichológiai szakágak és nem mint vallás lopakodnak be pl. az amerikai gondolkodásba.¹²
Az a "lélekgyógyítás", amely az Egyház szolgálatának szerves része volt, ebben az évszázadban háttérbe szorult, és helyébe a pszichoterápia lépett. A biblikus lelkigondozás csaknem teljes mértékben eltûnt, és csak az utóbbi évtizedekben kezd némileg teret nyerni, akkor is csak szûk keretek között. Ugyanakkor az indiai guruk és vallásos tanítók az USA-ban élve átformálják és a modern pszichológia nyelvéhez, gondolatmenetéhez igazítják hagyományos hitrendszereiket.¹³

Sikertudomány vagy csalás?

Mindegyik pszichológiai iskola fennen hirdeti saját eredményességét. Személyes bizonyságtételekkel támasztják alá sikereiket, amelyek alapján azt kell gondolnunk, hogy egy tudományosan megalapozott sikerszakmával találkoztunk. A kutatási eredmények azonban más képet festenek a pszichoterápia eredményességérõl és korlátairól.
Az elsõ széles körben ismert felmérés eredményét 1952-ben tette közzé Hans J. Eysenck. Olyan páciensek csoportjait, akik pszichoterápiában részesültek, összehasonlította olyan egyénekkel, akik semmilyen kezelést nem kaptak. 8000 eset tanulmányozása után a következõket állapította meg: "a neurotikus páciensek mintegy kétharmada az elsõ tünetek jelentkezésétõl számított két éven belül meggyógyult vagy állapotuk jelentõs mértékben javult, függetlenül attól, hogy részesültek-e pszichiátriai kezelésben vagy sem."¹⁴ Eysenck megismételte a felmérést 1965-ben, és hasonló következtetésre jutott. 1979-ben kijelentette: "Amit 25 éve mondtam, az ma is érvényes." 1980-ban az American Pszychologist-hoz írt levelében a legújabb kutatások eredményeit elemezve ezt írja: "(az új eredmények) még jobban megerõsítik eredeti véleményemet."¹⁵
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság megállapítása szerint nem lehet egyértelmû összefüggést megállapítani a pszichiátriai kezelések és a gyógyulások mértéke között.¹⁶ Egy másik szakfolyóirat véleménye szerint a kutatási eredmények nem igazolják egyértelmûen a pszichoterápia elõnyeit. Hozzáteszik: "A Bangalore-ben, az All-India Institute of Mental Health által végzett kísérletek szerint a Nyugaton képzett pszichiáterek és a helyi guruk nagyjából hasonló gyógyulási arányt értek el. A szembetûnõ különbség csupán az volt, hogy a ‘sámán-doktoroknak’ nevezett varázslók hamarabb bocsátották el betegeiket."¹⁷

Az Ige nem elég?

Az Egyház sem kerülte el a pszichológia mindent átható befolyását. Jámbor módon meghajolt a pszichoterápia áltudományossága elõtt, és beépítette azt gondolkodásába. Az igehirdetésekben, sõt a teológiai tanulmányokban is lépten-nyomon pszichológiai elméletekkel találkozunk. Az Egyház átengedte a teret, – és ezzel együtt feláldozta a pszichológia oltárán a lelki sérülteket. Sok egyházi vezetõ osztja azt a nézetet, miszerint az Egyház nem képes arra, hogy segítsen a depresszióban, aggodalmakban, félelmekben szenvedõknek. Ezzel azt mondják, hogy Isten Igéje és a Szentlélek munkája kevésbé megbízható, mint a pszichoterápia áltudományossága. Az áltudományosság okozta zûrzavar miatt vetik alá magukat az egyházi vezetõk a pszichoterapeuta fennhatóságának. Ezért tekint sok hívõ nagyobb tisztelettel a pszichiáterre, mint a lelkipásztorra. Így végsõ soron a gyülekezeteket nem egy esetben a pszichológusok irányítják a lelkipásztorok helyett.
A legnagyobb veszély abban rejlik, hogy a pszichiátria tévedései sokkal kevésbé nyilvánvalóak, mint a pogány kultuszoké.¹⁸ A pszichológia és a biblikus lelkigondozás közötti konfliktus nem egy igaz tudomány és igaz vallás közötti feszültség. A konfliktus szigorúan vallásos. A kibékíthetetlen ellentét a pszichoterápia fedõnévvel illetett más vallás és az igaz bibliai hit között található. Isten Szava és a Szentlélek munkája megoldást nyújt az élet minden problémájára. Nincs szükség ezen kívül még pszichológiai segítségre. Azok a gyülekezetek, amelyek meghajolnak ez elõtt az áltudományos vallás elõtt, valójában idegen szellemi hatalmak elõtt hajolnak meg. Az a feltételezés, hogy Biblia és a pszichoterápia jobb segítséget tud nyújtani, mint a Biblia egymagában, hamis. Semmilyen kutatási eredmény nincs ennek igazolására. Soha senki nem bizonyította, hogy a Bibliának szüksége lenne pszichológiai segítségre, hogy megfelelõ tanácsot tudjon nyújtani a lelki betegeknek. Ugyanígy soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy a keresztyénséggel megerõsített "lélekgyógyászat" (pszichoterápia) eredményesebb lenne, mint az eredeti, változatlan formájú keresztyén "lélekgyógyítás" (biblikus lelkigondozás). Érthetetlen, hogy miközben a szakemberek legalábbis vegyes érzésekkel tekintenek a kutatások eredményeire, sok egyházi vezetõ a pszichoterápia ígéreteibe veti a bizalmát. Mivel a pszichoterápia vallásos természetû, fel kell tennünk a kérdést: Vajon miért hisznek keresztyének, egyházi vezetõk jobban a hiteles alapok nélküli pszichológiában, mint az Igében és a Szentlélek munkájában? S vajon miféle keresztyének és milyen vezetõk az ilyenek?

(folytatás a következõ lapon)

Pszichologia 2
Back
Back to Home Page